Bullmastiff: a kutyavilág "oroszlánja"

Mint azt a történelemből is tudhatjuk, többek között Charles Dickens regényeiben is olvashatjuk, a viktóriánus Angliában sok volt az éhező szegényember, akik rákényszerültek az orvvadászatra. Ezért a cselekedetükért azonban lebukás esetén kötél általi halál volt a büntetés, s hogy ezt elkerüljék a tetten ért vadorzók, gyakran meggyilkolták az erdő vadőrét. A vadőröknek olyan különleges kutyákra volt szükségük, mint például a mastiff, amely kiegyensúlyozott, bátor és erős. Számukra az ideális kutya, az eredetileg "éjjeli vadőrkutyának" nevezett bullmastiff, amelyet meglehetősen határozott elképzeléssel és céllal tenyésztettek ki. Szükség volt azokra az egyedülálló tulajdonságokra, hogy csendben fogadja az ellenséget, csak parancsra támadjon, leteríti és fogva tartja a támadót, betolakodót, de soha nem sebesíti meg, nem marcangolja szét ellenfelét.

Akkoriban kedvelt volt a csíkozott szín, jól rejtőzködő hatása miatt, bár manapság a legkedveltebb színek közé a vörös, erős fekete maszkkal, tartozik. Az éjjeli őrjáratokon ezek a kutyák kiváló szimatukkal megérezték, hogy idegen jár az erdei birtokon, akit csöndben nyomonkövettek és kíméletlenül földredöntöttek. 1860-tól 1924-ig, amikor is 1924-ben a BKC hivatalosan elismerte a bullmastiffot, a tenyésztők a tökéletes vadorzó-elhárító kutya létrehozásán fáradoztak. 1924-ben 191 bullmastiffot regisztráltak. Az ekkoriban egyik leghíresebb tenyésztő Mr.S.E. MOSELEY, aki első alapító elnöke volt a NEMZETI BULLMASTIFF RENDŐRKUTYA KLUBNAK, amelyet 1925-ben alapítottak.

Mr.S.E. MOSELEY a bullmastiff tenyészetéről a következőket mondja: "Hogy azt a kutyafajtát tenyésszem ki, amely dominánsan egyesíti az általam nagyra értékelt mastiff és angol bulldog fajtát, a következő terv szerint dolgoztam. Egy 60% mastiff és 40% buldog származású kutyát volt célom kitenyészteni. Pároztattam mastiff szukát, bulldog kannal, így 50-50%-os arányt értem el. Ebből a tenyészetből egy szukát fedeztettem egy mastiff kannal, melynek kölykei 75%-ban mastiffok lettek, 25%-ban buldogok. Ezeket a kutyákat fedeztetve egy 50-50%-os keresztezésből adódik egy 62,5% mastiff és 35,5% buldog. Ebből a keresztezésből származó szukát fedeztettem egy 50-50%-os kannal, majd ezek kölykeiből egy szukát fedeztettem egy 50-50%-os kannal, majd ezek kölykeiből egy szukát fedeztettem egy 62,5%-os mastiff, 37,5%-os buldog kannal. Ezen módon létrejött a 60%-os mastiff és a 40%-os buldog: ez a bullmastiff."

Minden alomból csak a legerősebb, legegészségesebb, szívós, jó idegzetű kölyök kerülhetett be a tenyésztésbe és élete első négy hónapjában kényeztették, babusgatták, majd egyéb kutyák és háziállatok közt is nevelték, hogy kellőképpen hozzászokjon jelenlétükhöz, de távolságot is tartson velük szemben. Erre azért volt szükség, hogy később se vonják el a figyelmét más állatok. Ezután kapott a kutya egy komolyabb kiképzést, kb. olyat, mint a "tengerészgyalogosok". Megtanult a falakon, árkokon, akadályokon átugrani, átúszni a folyókon és nem félni a puskaropogástól. Nyolc hónapos korában szájkosárral fölszerelve embert kellett megtalálnia a terepen. S minthogy az ember botütésekkel fogadta, a kezdetben gyanútlan újonc, gyorsan megtanulta, hogy bár szájkosárban harapni nem tud, de le kell döntenie az ellenfelét, ha nem akarja, hogy őt üssék le a földre. Ezt a gyakorlatot jó párszor megismételték, úgy hogy a kutya egyre nagyobb ütéseket kapott, így aztán természetesen maga is egyre keményebb támadóvá vált, persze ezeket a feladatokat csak parancsra vitte véghez. 1901-ben a következő történetet lehetett olvasni egy korai bullmastiffról: "A Thorneywood kennel tulajdonosa Mr. BURTON egy kutyabemutatóra (nem versenyeztetés céljából) egy "éjjeli vadőrkutyát" hozott és egy fontot ígért annak, aki el tud menekülni az ő kutyája elől. Az egyik néző, aki tapasztalt kutyatartó volt, az összegyűlt publikum nagy mulatságára, jelentkezett is. Jókora előnyt kapott, azután utánaeresztették a kutyát. Az eb pillanatok alatt utolérte és egy ugrással ledöntötte a lábáról a menekülőt. Emberünk vitézül küzdött, de újra és újra ledöntötték valahányszor megpróbált lábra állni, s végül a kutya leszorítva tartotta a földön, míg a gazda oda nem ért és ki nem szabadította. Az illető háromszor kísérelte meg a dolgot, de egyszer sem sikerült, nem volt képes elmenekülni a hatalmas ebállat elől." A második világháborúban a bullmastiff használati kutyaként is szolgált az angol hadseregben. A háborús ínség és bombázások során igencsak lecsappant a bullmastiffok száma. Összesen 7 példányt tartottak nyilván Angliában, a háború után. 1947-ben Brit Kolumbiából 2 szép kölyköt hoztak az állomány felfrissítése érdekében, így 1950-ben, már 50 egyedet jegyezhetett a Brit Kennel Klub.

A bullmastiffról nem igazán mondható el, hogy különösebb népszerűségnek örvendene Angliában, mint más országokban. A fajtának mindenhol megvannak a maga fanatikus hívei. Napjainkban, az anyaországában évente 400-500 kölyköt nevelnek. Sok aktív, de az angol viszonyokhoz képest relative kis számú kennel van. Nagyon kevés az a tenyészet, ahol úgynevezett tömegtenyésztés van. Általában egy kennelben 2-3 szuka van és a tenyésztés egy egészséges alapokon nyugvó folyamat. Ez is azt bizonyítja, hogy Angliában a tenyészkutyák színvonala kiegyenlítettnek tűnik. Hiszen a bullmastiff egy ép, erős csontozatú, meglepően jó mozgású, szilárd karakterű, egységes megjelenésű kutya. Hazánkban is igen népszerű ez a csodálatos fajta, megfelelhet minden kutyaszerető, kedvelő ember és család számára. Hiszen kiváló kísérő, de ugyanakkor önzetlenül szerető, hűséges társra lelhet mindenki a bullmastiffban. Talán az egyetlen olyan őrző-védő fajta, amely egy igazi, nagy, szelíd családi kutya, mérhetetlen türelmével viseli a gyermekek nyüstölését, játékát. Akár egész napot képes gazdája lába mellett eltölteni, de mindezek mellett biztonsággal bízható rá szeretteink, értékeink és vagyonunk őrzése, hiszen már puszta látványa is elegendő a rablók-betörők elriasztásához.

Általános megjelenés:

Erős testfelépítésű, arányos termetű, nagy erőt mutató kutya, amely azonban nem nehézkes. Természetét élénkség (biztonság), megbízhatóság, kitartás és éberség jellemzi.

Fej és koponya:

A koponya erős és szögletes, minden oldalról nézve jól kirajzolódó ráncokkal, ha izgalmi állapotban van, de nyugalmi állapotban nem. A koponya körmérete kb. azonos a marmagassággal. A koponya széles és mély, kellően telt pofákkal. A pofa rövid. Az orrtükör és a stop távolsága nem több mint az egész fej hosszának egyharmada. Széles a szem alatt és csaknem olyan széles az orrhegyig, szögletes és határozottan elvágott, derékszöget alkot az arcorr felső vonalával, és ugyanakkor arányos a koponyával. Az állkapocs széles, egészen a végéig. Az orrtükör széles, szemből nézve tág orrlyukakkal, sima és nem hegyes, nem is nyomott. Kifejezett stop. Az ajkak nem lógnak, nem nyúlnak az állkapocs (alsó vonala) széle alá.

Szemek:

Sötét vagy mogyoróbarna, középnagy, a pofa szélessége következtében egymástól jól elválasztott. A szemek között barázda húzódik. A világos vagy sárga szemszín durva hibának számít.

Fülek

V-alakúak, magasan és távol tűzöttek, a tarkó vonalában a fejnek szögletes jelleget adva helyezkednek el. A koponya négyszögletes jellege a helyes fültűzéssel és fültartással alakul ki, amely feltétlenül fontos. A fülek kicsik és sötétebb színűek, mint a test többi része. Figyelő állásban a fülek hegye a szemek vonalába ér. Az ún. rózsafül (oly módon hátracsavarodott fül, hogy a kagyló belseje látszik) hiba.

Száj, fogazat:

Kisfokú előreharapás megengedett, de nem jelent előnyt. A szemfogak nagyok és jól elkülönülők. A többi fog erős és szabályosan sorbarendezett.

Nyak:

Jól ívelt, közepesen hosszú, nagyon izmos, körmérete csaknem azonos a koponyáéval.

Elülső testrész:

A mellkas széles és mély, hosszan nyúlik egészen a mellső lábakig mély előmellel. A vállak izmosak, ferdén nyugvók, erőteljesek, de nem túlzottan teltek. A mellső végtagok egyenesek és erősek, jó csontozatúak, szélesek (szélesen állók), széles és egyenes elölnézetet képeznek. A lábtő egyenes és erős.

Törzs:

A hát rövid és egyenes, amely kompakt hatást kelt, de nem túl rövid, hogy a mozgékonyságot veszélyeztesse. A pontyhát és a süppedt hát hiba.

Hátulsó testrész:

Széles és izmos ágyék, mély lágyékkal. A hátulsó végtagok erősek és izmosak, jól fejlett combbal, jelzik az erőt és mozgékonyságot. Mérsékelten szögelt csánk. A tehénállás hiba.

Mancsok:

Boltozatos macskamancsok ívelt lábujjal, kemény talppárnával. Kívánatos a sötét karom. A szétterülő mancs határozott hiba.

Farok:

Magasan tűzött, tövénél erős, a hegye felé fokozatosan keskenyedő. Eléri a csánkot, egyenes vagy hajlítottan hordott (de nem kopószerűen). A törött farok súlyos hiba.

Járásmód, mozgás:

Mozgása erőt sugároz, céltudatosságot tükröz. Mozgásban sem a mellső végtagok, sem a hátulsó végtagok nem keresztezik egymást (kaszáló járásmód), egyenes vonalú, egyenletes előrehaladáskor. Kiegyensúlyozott, harmonikus mozgás jellemzi.

Szőrzet:

Rövid és kemény, amely véd az időjárás viszontagságaival szemben, szorosan a testhez simul. A hosszú, selymes vagy gyapjasodásra hajlamos szőrzet hibás.

Szín:

A csíkos minden árnyalata, a fawn (fakó) vagy vörös, csak a szín tiszta, egyöntetű és határozott legyen. Kis fehér jegy a mellkason megengedett, más fehér jegy nem kívánatos. Nélkülözhetetlen a sötét pofa, ugyanígy a sötét tónus egészen a szemekig, továbbá a sötét jegyek a szem körül, amelyek együttesen a kívánatos kifejezést biztosítják.

Méretek:



Marmagasság : kanok: 63,5-68,5 cm; szukák: 61-66 cm

Súly :

kanok: 50-59 kg; szukák: 41-50 kg

Nagyon fontos a méret és a súly aránya, harmóniája. Lényeges az erőteljesség, mozgékonyság, egészség.

Megjegyzés:

A kanoknak két, szemmel láthatóan jól fejlett, a herezacskóban elhelyezkedő herékkel kell rendelkeznie.

A BULLMASTIFF FEJE

A legtöbb tulajdonos és bíró egyetért abban, hogy ez egy „fej-fajta”, azaz a jellegzetes fej az egyik legfontosabb jellemzője.

Arckifejezés: élénk, éber és intelligens.

Szem: sötét és közepes méretű.

Fül: V alakú, és a pofához közel hordott, szélesen és magasan tűzött. Egy szintben van a nyakszirttel és a pofával, így négyzetes megjelenést kölcsönöz a koponyának. Színe sötétebb, mint a törzsé és közepes méretű.

Koponya: nagy. Ha a kutya éber, mérsékelt ráncokat mutat, széles, a pofák jól fejlettek. A homlok lapos.

Stop: mérsékelt.

Pofa: széles és mély, hossza a teljes fejhosszhoz képest hozzávetőleg 1:3 arányú. Az arcorri rész nem kellő hossza a pofa tetején ülő orrnyílásokkal bulldog-visszaütés, és nagyon nemkívánatos. A sötét pofa előnyben részesítendő.

Orr: fekete, nagy és széles orrnyílásokkal.

Toka: nem túl lógó.

Harapás: előnyben részesül a ráharapás és az enyhe előreharapás. A szemfogak nagyok és egymástól távol ülnek.

A legtöbb tulajdonos és bíró egyetért abban, hogy ez egy „fej-fajta”, azaz a jellegzetes fej az egyik legfontosabb jellemzője. Egy sima fej ritkán mutat elég ráncot, még ha figyel is a kutya, ezért hibának minősül. A másik véglet az, amikor a fej annyira ráncos, hogy inkább egy bordeaux-i dogra jellemző, mint egy bullmastiffra. Fontos a pofa hossza a koponyához képest. Senki sem szeretné viszont látni azokat a hosszú, gyenge pofákat, melyek a háború előtt voltak jellemzők. Azt lehetne mondani a védelmében, hogy funkcionális volt, de egy ilyen pofa eleget tehet-e a „minden oldalról szemlélve szögletes” követelményének? A túl rövid pofa is hibás, mivel légzési nehézségekhez vezet, és károsan befolyásolja a funkciót. Azt hiszem, az angol megfogalmazás, hogy a pofa „hozzávetőlegesen” egyharmad annyi hosszú legyen, mint a koponya, bizonyos mozgásteret ad a tenyésztőknek és a bíróknak. A pofáról szólva nem mindig értékelik, hogy ezeknek is szögletesnek kell lenniük, ha el kívánjuk érni a fej megkívánt szögletességét. Sok, egyébként vonzó fejen látni, hogy a pofa szemből háromszög alakú a szemek alatti kifelé irányuló vonal miatt.

Forrás: a hivatalos FCI standard magyar fordítása